Válás és újrakezdés
Érzelmi, jogi és személyes támogatás
újra én
Útmutatás, hogy tudatosan, érzelmileg stabilan és megerősödve lépj tovább.
dr. Hun Eszter
válás és újrakezdés mentor
Kezdetben ügyvédként dolgoztam, ahol a 15 év alatt számos válásnál láttam el jogi képviseletet, hol peres, hol közös megegyezéses válás során.
A tapasztalatom az volt, hogy rengeteg feszültség maradt a felekben. Mediátorként már nemcsak jogi tanácsot adtam, hanem kérdeztem is, hogy kinek hogyan lenne a legjobb.
Minden esetben a legsikeresebb akkor volt a folyamat, ha a lelki oldalát is tudtam erősíteni az ügyfeleimnek.
Az élet közben úgy hozta, hogy én is elváltam, és én is megéltem mindazt a
bizonytalanságot, mely egy ilyen életesemény után következik. Sokat dolgoztam magamon, majd az önismeret során megtaláltam az erőforrásaimat és újraszerveztem az életem minden területét.
Mindezt a tudást és tapasztalatot gyúrtam össze az „Újraén” programban, hogy minél hatékonyabban tudjak segíteni abban, hogy mire számíthatsz, és milyen döntéseket kell meghoznod a folyamat során.
Mi kell ahhoz, hogy
– a válásból a lehető legkisebb sérüléssel gyere ki
– a lezárás és elengedés a lehető legkisebb fájdalommal járjon neked és a körülötted élőknek.
– az újrakezdéshez legyen erőd és energiád
– felépítsd újra önmagadat és a környezetedet
Most itt állok előtted, és várlak!
Nem vagy egyedül!




A válás hatása az életedre
A válás egy trauma.
A válás kihat az életed további részére.
A válás kihat a környezetedben élők életére is.
A válás során bevonódsz érzelmileg.
A válás során nehéz tiszta fejjel gondolkozni.
A válás során nehéz jó döntéseket hozni egyedül.
A válás után sérülékeny leszel.
A válás után le kell zárnod életed egy fejezetét.
A válás után minden megváltozik.
A válás után más ember leszel.
- Ahogyan és amilyen feltételekkel válsz el most, az a jövőd minden területére kihatással lesz.
- Akármilyen „jól” is válsz el, akkor is traumát jelent az életedben, és a körülötted lévők életében.
- Lehet-e szépen válni? Békében, egyezségben? Vagy csak elfojtod a dühöd és az agressziód, és befelé mérgezed magadat?
- Sokféle válás létezik, és a megrekedtek száma is jelentős.
„ A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek. ”
Karinthy Frigyes

Válás
Támogatlak, hogy a megfelelő döntéseket hozd meg, és túlélj a nehéz pillanatokban.

Újrakezdés
Segítek, hogy lezárd életed egy szakaszát, és elindulj egy új élet felé.

Blog
Történetek és esettanulmányok a válás gyakorlatából és inspirációk a továbblépéshez.
Segítek, hogy a válás ne csak egy nehéz szakasz, hanem egy lehetőség legyen az újrakezdésre. Jogi, érzelmi és személyes támogatással biztos alapokat teremtek számodra, hogy megerősödj, új célokat tűzz ki, és önbizalommal telve építsd újjá az életed – kívül és belül.
Biztonság
Mint jogász, és mediátor biztosítom számodra azt a szakmai hátteret és támogatást, amely segít abban, hogy tudatosan és magabiztosan
hozd meg a szükséges döntéseket.
Támogatás
Mint coach és személyiségfejlesztő szakember veled dolgozom azon, hogy megtaláld a belső erődet, új célokat tűzz ki, és az életeddel
kapcsolatos kérdéseidre megnyugtató válaszokat találj.
Megújulás
Újítsd meg a külsődet és a környezetedet is! Fedezd fel a saját stílusodat és építsd újra az életedet, melyhez személyre szabott tippeket és
gyakorlati tanácsot is kapsz.
Mikor és miben tudok segíteni?
Válás előtt

Ha a párkapcsolatodban valami nem működik, vagy ha már tudod, hogy külön lenne a legjobb, csak még nem tudod hogyan.
- Átbeszéljük miben vagy most, mi van körülötted, hogy érzed magad.
- Körbejárjuk részletesen mit szeretnél és mire van szükséged.
- Megvizsgáljuk a párkapcsolati működésedet.
- Haladunk az önismeret útján.
- Megnézzük a lehetőségeidet.
Válás alatt

Ha már benne vagy a szétválás folyamatában, és ennek során érzelmi, jogi és személyes támogatásra van szükséged.
- Reálissá tesszük a céljaidat és a konkrét körülményekhez igazítjuk.
- Kidolgozzuk a céljaid eléréséhez vezető stratégiát.
- Meghatározzuk a céljaidnak megfelelő kommunikációt.
- Felkészülünk mentálisan a következő tárgyalásra, megbeszélésre.
- Támogatlak a válás, mint jogi folyamat mielőbbi lezárásában.
- Figyelek rád, hogy tudd nem vagy egyedül.
Válás után

Ha már túl vagy a nehezén, és szeretnéd lezárni életed egy fejezetét.
- Segítem a válás érzelmi feldolgozását.
- Gyakoroljuk az elengedést.
- Megtesszük az első lépéseket a válás utáni életed felépítésében.
- Támogatlak az új helyzethez való alkalmazkodásban.
Újrakezdésben:

Ha szeretnéd felépíteni az új életedet, és újrafogalmazni önmagadat kívül és belül
- Belső erőforrásaid feltérképezése
- „Újra én”-ed felfedezése
- Önismereted fejlesztése
- Önbizalmad erősítése
- Rendrakás kívül-belül
- Külső megjelenésed megújítása
- Új lakóhelyed kialakítása, berendezése
- Pénzügyi és egzisztenciális stabilitásod megteremtése
- Új szokásaid kialakítása
- Kapcsolataid átformálása
- Harmonikus új élet megteremtése
A kolibri a szív küldötte. Üzenete, hogy az élet örömteli, harmonikus, gyönyörű és sokszínű. Ha képesek vagyunk megtalálni magunkban a békét, az élet szépségét és a boldogságát, akkor az kisugárzik, és másokra is hatással van.

Ha támogatás kell
Itt vagyok, hogy érzelmileg, jogilag, és mentálisan is felkészítselek a válás alatt előforduló nehéz helyzetekre.
A válás egy érzelmileg megterhelő folyamat, emiatt nagyon nehéz észszerű döntéseket hozni, mert érzelmileg 100 %-osan érintve vagyunk.
Ezzel nemcsak te vagy így, hanem mindenki más is.
A válás során hozott döntések viszont a válás utáni életedre maximális kihatással lesznek, ezért nagyon fontos, hogy legyen melletted valaki, aki a reális döntések meghozatalában tud támogatni, azáltal, hogy segít az érzelmi rész különválasztásában, és feldolgozásában.
Ebben tudok segíteni. A válás alatt és után is még egy darabig nagyon érzékeny leszel, ezért fel kell készülni, hogyan tudod magadat megvédeni a sérülésektől úgy, hogy ne zárkózz be teljesen, és ne zárd el magad az újrakezdés lehetőségétől.
Lesz egy sebed, melyet be kell gyógyítani, és utána is tudnod kell, hogy mire fog bekapcsolni benned a fájdalom, és ezt hogy tudod kezelni. Ebben is tudok segíteni.
Újra kell alkotnod magadat, a kapcsolataidat és a környezetedet is. Az újrakezdés és a talpra állás során más erősségekre lesz szükséged, mint eddig.
Át kell gondolnod azt is, hogy az új életedből mit hozol magaddal és mit engedsz el. Új szokásokat alakítasz ki és átalakulnak az eddigi kapcsolataid, a közös barátok.
Újra kezdesz randizni, és nyitott leszel egy új párkapcsolatra, amiben önmagad lehetsz.
Az újrakezdésben is támogatlak.
Foglalj időpontot egy díjmentes ismerkedő beszélgetésre!
Rólam mondták
“A személyiség fejlesztés során valami fokozatosan tört fel belőlem a mélyről, mely elindított és végig is kísért életem egy hatalmas változásán. Visszakaptam azt az énemet amit már sok- sok éve elveszítettem. Eszter elindított nálam egy folyamatot, amiért hálával tartozom neki. Megszerettem magam, megtapasztaltam a bennem lévő erőt, és büszke tudok lenni erre az emberre aki lettem! Számomra ez sokkal több, mint reméltem volna.”
Sz. Kinga


